Trevi kút

Róma látnivalói: Trevi kút

Az a legenda terjedt el, hogy a Trevi-kút építéséhez  Rómában időszámításunk előtt a XIX. században egy szűz segítségével sikerült a forrást megtalálni, mely a kút táplását szolgálja még a mai nap is.

Rómában már az 1400-as évek közepén vízvezeték rendszer kiépítésének felújítása vált szükségessé, ezt az akkori V. Miklós pápa rendelte el, ezután Róma vízellátása kibővített formában működött tovább.

A kút tovább fejlesztéséhez, bővítéséhez több pápa neve is kötődik a történelem során.

Az Örök városba aki szeretne még visszatérni annak a monda szerint a kútba egy vagy három pénzérmét kell bedobnia.

A város vezetése az éjszakánként kiszedett pénzt a római hajléktalanok megsegítésére költi, ez az összeg naponta közel háromezer eurót is számlál.

Ebből is kitűnik, hogy milyen nagy létszámú turista látogatottsága van a kútnak.

Trevi kút Róma

A Trevi-kút, Róma rengeteg látnivalói közül az egyik legismertebb és legkeresettebb a turisták és a helyi lakosok részéről.

A köré sereglett és a lépcsőkön ülő látogatók szeme elé tárul a kút monumentális  központi helyet elfoglaló szoborcsoportja, mely mellett a domborművek egy régmúlt legendát mutatnak meg az érdeklődők számára.

A szoborcsoport tagjait istenek és istennők valamint azok szolgái testesítik meg.

A szökőkút a nevét onnan kapta, hogy három út találkozásánál található.  Az évszázadok alatt többször átépítették és felújították, megtisztították a medence és a szoboregyüttes részeit.